Posts Tagged ‘egészséges’

Duplán mákos szilvás pite

Idén egészen jó volt a szilva termés, így a szüleimtől kaptam isteni sütőben sült, minden adalékanyagtól mentes házi szilvalekvárt. Persze, hogy nem tettem el télire, rögtön sütnöm kellett valamit. 😀 Nálam a szilva és a mák úgy vannak egymással, mint a borsó meg a héja, így nem is volt kérdés milyen őszi finomság készüljön belőle. Szerettem volna az itthon lévő máklisztet is csatasorba hívni, így született meg a duplán mákos, szilvás csigatorta, amihez a kedvenc pihe-puha kakaós csiga receptem használtam kiindulási alapnak.

duplan-makos-szilvas-csigatorta

duplan-makos-szilvas-csigatorta-2

Khm..igen, hát ez nem az a recept lesz. 😛 Ahogy a képeken is látszik, nem tudtam szépen formázni (maradjunk annyiban, hogy rusztikus lett), valószínűleg nem volt megfelelő a mákliszt és a zabpehelyliszt aránya a nedves hozzávalókkal, de a kész süti így is puha volt szerencsére. A szilva mennyiségével sem voltam megelégedve, így kicsit módosítottam az egész recepten és inkább pite formájában sütöttem meg. Íme tehát a duplán mákos szilvás pite, ami egyébként duplán szilvás is egyben. 😉

duplan-makos-szilvas-pite

Hozzávalók (25 cm átmérjű formához):

A tésztához:

  • 250 g zsírszegény túró/laktózmentes túró
  • 20 g négyszeres erősségű édesítő
  • 10 g vaníliás protein (opcionális, de elhagyása esetén több édesítő kell)
  • 150 g fehér tönkölyliszt
  • 50 g mákliszt
  • 50 g hajdinaliszt
  • 8 g sütőpor
  • 2 tk vanília aroma
  • 4 ek kókuszolaj
  • 60 ml kókusztej/laktózmentes tej

A töltelékhez:

  • 100 g darált mák
  • 4 ek cukormentes szilvalekvár

A tetejére:

  • szilva + fahéj

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, a töltelék hozzávalóit elkeverjük. A tésztát kb. 5 mm vastagságúra nyújtjuk, hogy kényelmesen kibélelhessük vele a pite formát, majd a maradék tésztát levágjuk. A mák és szilvalekvár keverékéből készült tölteléket egyenletesen eloszlatjuk a tésztán. A maradék tésztát újra kinyújtjuk és lefedjük vele a tölteléket, majd villával néhányszor megszurkáljuk. A forma szélére ilyenkor már nem teszünk tésztát. A szilvákat felezzük vagy negyedeljük, vékonyan megszórjuk fahéjjal és tetszőlegesen elhelyezzük a pite tetején. (én negyedeket használtam)

Előmelegített sütőben (nálam gázsütő 6-os fokozat) 40-45 perc alatt megsül.

duplan-makos-szilvas-pite-2

duplan-makos-szilvas-pite-3

duplan-makos-szilvas-pite-4

 

Barackos joghurt torta

Expressz, alakbarát, sütés nélküli barackos joghurt torta született, szokás szerint maradékmentés céljából. 😛
Szomorúan kuksolt a hűtőben két doboz natúr joghurt, amit ♥ tévedésből vett meg, a lejáratuk pedig vészesen közeledett. Gondoltam, hogy összedobok belőle valamit, amihez a következő kritériumokat fogalmaztam meg magamnak:

  • extra gyorsan készüljön el
  • a hőségre való tekintettel sütés nélküli legyen
  • ugyancsak a hőség miatt egy könnyed, gyümölcsös desszert legyen
  • számomra elfogadható makrókkal rendelkezzen (tehát lehetőleg zsíradék hozzáadása nélkül, cukormentesen készüljön)

Azt már rögtön tudtam, hogy a fehércsokis-áfonyás sajttortánál már jól bevált alapot fogom használni, mert azt nagyon szeretjük és mindig van itthon hozzá minden szükséges hozzávaló.  Lia szülinapi túrós-barackos tortája miatt pedig maradt még itthon pár szem sárgabarack és egy szép nektarint is találtam a gyümölcsös kosárban. A kakaós-barackos ízvilághoz még egy kis vaníliát álmodtam meg, ezért került bele egy kis vaníliás protein is, de aki azt nem kedveli, az nyugodtan készítheti sima vaníliával is, csak akkor növelni kell az édesítő mennyiségét, mert a protein eleve édesített.

barackos-joghurt-tortaHozzávalók (15 cm átmérőjű formához):

  • 100 g kakaós, diabetikus Detki keksz
  • 50 g almapüré
  • pár csepp citromlé
  • 2 kis doboz natúr joghurt (300 g)
  • 10 g vaníliás protein (elhagyható, de akkor több édesítésre van szükség)
  • 5 g négyszeres erősségű édesítő
  • 20 g expressz zselatin
  • 2 db pici sárgabarack kis kockákra vágva
  • 1 db nektarin

Elkészítés:

A kekszet törjük össze, adjuk hozzá az almapürét és a citromlevet, majd jól keverjük össze. A masszát nyomkodjuk egy sütöpapírral bélelt forma aljába és tegyük a hűtőbe, amíg elkészítjük a joghurtos réteget. Ehhez a natúr joghurtot elkeverjük a vaníliás proteinnel, az édesítővel és az expressz zselatinnal, majd hozzáadjuk a felkockázott sárgabarackot és már kanalazhatjuk is a kekszes alap tetejére. Hűtőben pihentessük, amíg megköt a zselatin, majd frissen szeletelt nektarinnal a tetején tálaljuk.

barackos-joghurt-torta-2

Igazi hűsítő, nyári finomság, ami pikk-pakk összedobható és bártan variálható más gyümölcsökkel is.

barackos-joghurt-torta-3

@cintiaa.nagy is elkészítette a barackos joghurt tortát és csodaszép lett:

barackos-joghurt-torta

barackos-joghurt-torta

barackos-joghurt-torta

Burgonyás-tojásos cukkini lepény

Az utóbbi időben nem annyira kívánom a húst, valahogy nem esik olyan jól ebédre, ezért legtöbbször a hűtő tartalmából improvizálok valami lepény vagy frittata-szerű dolgot. Sokszor említettem már, hogy van néhány kedvenc alapanyagom, ami biztosan mindig van itthon, ilyen például a cukkini és brokkoli, amikből  bármikor összedobható valami finom és egészséges ebéd.

Azért is van viszonylag kevés főétel a blogon, mert általában tényleg csak úgy összedobálom érzésre az itthon található hozzávalókból a másnapi ebédet. Ráaadásul ha még le is jegyzetelem, akkor is ott a probléma, hogy nem feltétlenül fotogén az adott étel. Ez a szegény lepény sem lesz szépségdíjas, viszont cserébe nagyon egyszerű és szerintem nagyon finom is. 🙂 Szóval a jövőben igyekszem több figyelmet szentelni az ilyen egyszerű, de nagyszerű főételeknek is, hiszen nem csak sütikből áll a világ nálunk sem. 😀

burgonyas-tojasos-cukkini-lepeny-2

Hozzávalók 2 adaghoz:

  • 1 közepes cukkini (230 g)
  • 2 közepes burgonya (242 g)
  • 1 szál újhagyma
  • 3 db L-es tojás
  • 2 szelet feketeerdei sonka
  • bors
  • 100 g zsírszegény cottage cheese
  • 1 ek zabpehelyliszt
  • sajt a tetejére (nálam most zsírszegény mozzarella és gouda)
  • kókuszolaj a tál kikenéséhez

Elkészítés:

A cukkinit nagylyukú reszelőn lereszeljük és kicsit besózzuk, hagyjuk állni 10 percig, majd kinyomkodjuk a levét. Közben megpucoljuk a krumplit, majd szintén nagylyukú reszelőn lereszeljük. A sonkát felkockázzuk és a sajton és a kókuszolajon kívül minden hozzávalót alaposan elkeverünk. (tulajdonképpen a “tésztába” is mehet sajt 😉 ) Egy tűzálló tálat vékonyan kikenünk kókuszolajjal és belekanalazzuk a masszánkat. A tetejét megszórjuk reszelt sajttal és előmelegített sütőben (gázsütő 6-os fokozat) aranybarnára sütjük. Kb. 30-35 perc alatt megsül, de függ a sütőtől is.

burgonyas-tojasos-cukkini-lepeny-1

Hát így néz ki nálam egy egyszerű ebéd. 🙂

Minimalista brokkoli krémleves

A levesekkel, főételekkel az a baj, hogy általában csak úgy összedobom őket az alapján, amit itthon találok, ezért is van olyan kevés ilyen jellegű recept a blogon. Pedig esküszöm nem csak sütit eszünk ám. 😀

Az Instagram oldalamon múlt héten indítottam egy nyereményjátékot, ahol feltettem a kérdést, hogy milyen recepteket látnátok szívesen és többen kértek zöldséges, gyors recepteket, krémleveseket is. Ezért amikor legutóbb megint “nincsitthonsemmi” és “különbensincskedvemésidőmfőzni” állapotok uralkodtak és kézenfekvő volt, hogy már megint a klasszikus brokkoli krémleves vészmegoldás lesz (nálam a cukkini és a brokkoli alap élelmiszerek a hűtőben, tipikus “mindig van itthon” hozzávalók), akkor erőt vettem magamon és bármilyen hülyén is éreztem magam tőle, leírtam a “receptjét”. 🙂

brokkoli-kremleves-1

Hozzávalók két kiadós adaghoz:

  • 1/2 kg brokkoli
  • 1 tk só
  • víz
  • szerecsendió ízlés szerint
  • 2 tk 12%-os tejföl (vagy joghurt)
  • 1 db magos zsömle

Elkészítés:

A brokkolit rózsáira szedjük és 1 tk só társaságában egy lábasba helyezzük, felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje és puhára főzzük. Amíg fő, addig a magos zsömlét (jó, ha kicsit szikkadt, de nem baj, ha friss) tetszőleges kockákra vágjuk és egy kókuszolajjal nagyon vékonyan kikent serpenyőben megpirítjuk. Ha megpuhult a brokkoli, akkor leöntjük róla a főzővizet egy tálba. Egy botmixer segítségével a brokkolit kb. 2 merőkanálnyi főzővízzel összeturmixoljuk, majd addig adjuk hozzá még a főzővizet, ameddig számunkra megfelelő állagú krémlevest nem kapunk. Nálam ez 4 merőkanál volt, de mi kicsit sűrűbben szeretjük, ízlés kérdése. Ha szükséges, akkor teszünk még a levesbe egy kis sót és ízlés szerint ízesítjük őrölt szerecsendióval. Hozzáadjuk a 2 tk tejfölt is és a pirított zsemlekockákkal tálaljuk.

brokkoli-kremleves-2

Mi így szeretjük, de kenyérkocka helyett mehet rá pirított mandula vagy akár reszelt sajt is. 🙂

Banános-írós zabpelyhes muffin

Amikor árválkodik otthon néhány barnácska banán és egy bontott doboz író, akkor bizony cselekedni kell, még akkor is ha nincs túl sok időnk sütögetni. 🙂 Ilyenkor a legjobb megoldás egy egyszerű muffin, amit pikk-pakk percek alatt összekeverünk és már süthetjük is.

Ennél a maradékmentő muffinnál nem (sem) fektettem túl nagy energiát abba, hogy valami nagyon különlegeset alkossak, de szerintem egy muffin soha nem ilyen célból készül. 😛 Szóval nem voltak nagy elvárásaim, mégis úgy alakult, hogy két hét alatt négyszer sütöttem meg, mert egészen megszerettük. Miután a hétvégi bográcsozás alkalmával sikeresen teszteltem a barátaimon is az Írós almás fahéjas mandulával megszórt süti -vel együtt, úgy gondoltam, hogy megosztom a receptet, hiszen másoknak is bármikor jól jöhet ínséges időkben. 😀

Laktózmentes, tojásmentes, cukormentes, hozzáadott zsiradéktól mentes, magas protein tartalmú, zabpelyhes, banános-csokis… szerintem elég jó kis süti kávé mellé, uzsinak vagy akár útravalónak is. 🙂

bananos-iros-zabpelyhes-muffin-1

Hozzávalók 7 db-hoz:

  • 1,5 db közepes méretű banán
  • 1 csipet só
  • 1/4 csésze vaníliás protein
  • 1/2 csésze zabpehely
  • 1/2 csésze fehér tönkölybúzaliszt (nálam ebből 1 ek graham liszt-opcionális)
  • 1 tk sütőpor
  • 1,5 tk négyszeres erősségű édesítő
  • 2 kocka cukormentes étcsoki felaprítva
  • 1/2 csésze laktózmentes író
  • aprított mandula a tetejére – opcionális

Elkészítés:

A banánokat egy villa segítségével összetörjük. A fenti sorrendben (vagy ahogy szimpatikus.;) ) hozzáadjuk a többi hozzávalót is és egy kézi habverő segítségével jól elkeverjük. A tésztát szilikon muffin formákba kanalazzuk és ha szeretnénk (és van is otthon, nem úgy, mint nekem a fenti képen 😀 ), akkor megszórjuk a tetejét aprított mandulával. Előmelegített sütőben (nálam gázsütő 6-os fokozat) kb. 20 perc alatt megsül.

bananos-iros-zabpelyhes-muffin-2

Ilyen ha van otthon mandula 😉

Természetesen ez a muffin is bátran variálható, mehetnek a tésztába is magvak vagy aszalványok, de szerintem nagyon jól illik hozzá egy kis áfonya is.

bananos-iros-zabpelyhes-muffin-3

 

Csoki – kókusz torta

A legutóbbi családi névnapi ebédre sokat gondolkoztam, hogy milyen tortát süssek, hiszen amellett, hogy mindenképpen cukormentesnek, tojásmentesnek és tejmentesnek kell lennie, sajnos mániám, hogy minél kevesebb hozzáadott zsiradékot tartalmazzon, így mindig egy kicsit nehéz a dolgom. Mostanában viszont veszélyesen élek, ezért elhatároztam, hogy kirúgok a hámból és kivételesen vajas krémes tortát csinálok. 😀 Természetesen a tesómtól kértem tanácsot, aki profi a tejmentes, de mégis klasszikus tortákban és már korábban említette, hogy van egy szuper növényi margarin, így be is szereztem gyorsan. Sokat tervezgettük, hogy milyen csokitortát csináljak, de mikor nekiálltam sütni, akkor valahogy “elém ugrott” a kókusz és borult minden tervem. 😛 Már csak abban reménykedtem, hogy a célközönség kedvelje a csoki – kókusz párost, de szerencsém volt. 🙂

A piskóta nem volt kérdés, hogy a jól bevált recept alapján készül majd, amit a gesztenyés-meggyes mentes tortánál is használtam. A krém alapját pedig az egyik legkedvencebb családi sütink receptje adta, amit szerencsére Kata már feltett a blogjára, így tudtam puskázni. A legszuperebb mézes krémes (amit mi egyébként exportnak hívunk, és úgy sokkal menőbb 😛 ) receptjét itt találjátok KenyérCake blogján. Hmmm…mikor lesz már karácsony? 🙂

csoki_kokusz_torta

Hozzávalók (kb. 16 cm átmérőjű tortához):

A piskótához:

  • 100 g fehér tönkölybúzaliszt
  • 50 g Graham búzaliszt
  • 25 g négyszeres erősségű édesítő
  • 1 tk sütőpor
  • 1 csipet só
  • 20 g holland kakaópor
  • 1 tk vanília aroma/esszencia vagy 1 rúd vanília
  • 7 ml frissen facsart citromlé
  • 25 ml kókuszolaj
  • 1,5 dl kókusztej

A krémhez:

  • 3 dl kókusztej
  • 3 ek fehér tönkölybúzaliszt
  • 12 dkg Alsan-bio növényi margarin
  • 25 g négyszeres erősségű édesítő
  • 1 rúd vanília
  • 7 ek kókuszreszelék

A csokihoz:

  • 30 g cukormentes étcsokoládé
  • pici növényi margarin
  • kókusztej

Elkészítés:

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra (nálam gázsütő 6-os fokozat). A piskóta hozzávalóit egy kézi habverő segítségével összekeverjük majd kókuszolajjal kikent, lisztezett tortaformába kanalazzuk. Kb. 20 perc alatt készre sütjük.

A vanília magját kikaparjuk és a rúddal együtt feltesszük főni 2,5 dl kókusztejben. Amíg melegszik a tej, addig a maradék 0,5 dl tejet elkeverjük a liszttel és a cukorral. Ha felforrt a kókusztej kivesszük belőle a vanília rúdat és a tűzről levéve elkeverjük benne a lisztes-cukros keveréket. Visszatesszük a tűzre és folyamatosan kevergetve újra felforraljuk. Ha elkészült egy keverőtálba öntjük a masszát és kézimixer segítségével addig keverjük, amíg teljesen ki nem hűl, majd a margarint is hozzákeverjük. Végül belekanalazzuk a kókuszreszeléket is és megkóstoljuk, ízlés szerint édesíthetjük még vagy tehetünk bele vaníliát is.

Ha kihűlt a piskóta, akkor félbevágjuk és megkenjük kb. a krém felével. Rátesszük a piskóta másik felét és megkenjük kívülről is a tortánkat a krémmel úgy, hogy ha szeretnénk díszíteni, akkor annak tegyünk félre egy kis krémet. A csokit vízgőz fölött megolvasztjuk annyi nővényi margarinnal és kókusztejjel, hogy viszonylag folyós csokiszószt kapjunk. Az elkészült csokiöntetet a torta tetejére öntjük és eligazgatjuk úgy, hogy a torta oldalán kis helyes megfolyások legyenek. 🙂 Ízés szerint díszíthetjük a torta tetejét a maradék krémmel, kókuszreszelékkel vagy bármivel, amihez kedvünk van.

csoki_kokusz_torta2Szerencsére nagyon népszerű volt ez a csoki- kókusz torta, egy kiadós ebéd után is mind egy szálig elfogyott. 🙂

Mivel én a torta szélét direkt egy kicsit rusztikusra szerettem volna és a tetejét sem díszítettem túl, így maradt egy kis krémem, amiből ezeket a helyes kis csokis-kókuszos kekszeket sütöttem. 🙂

csokis_kokuszos_keksz

Írós almás süti fahéjas mandulával megszórva

Korábban sosem kóstoltam az írót, de Dorka barátnőm (aki történetesen a legjobb dietetikus a világon 🙂 ) javaslatára régóta ki akartam próbálni. Amióta az Aldiban megláttam, hogy árulják, ráadásul laktózmentes változatban is, azóta állandóan írós sütiket sütök, imádjuk. Talán a kefíres sütik állagához tudnám a legjobban hasonlítani az így elkészülő édességeket, de annál picit lágyabb az íze. Ha kóstoltátok tudjátok milyen jó, ha nem, akkor éppen itt az ideje. 😉

Csináltam már aszalt barackos- baracklekváros és áfonyás-mandulás ízekben is, azokat a recepteket is megosztom hamarosan, de ez a tegnap sütött almás-fahéjas változat annyira isteni lett, hogy ezzel kezdem a sort és haladok majd visszafelé. 🙂

Iros-almas-fahejas-süti

Hozzávalók (kb. 18 cm átmérőjű sütőformához):

  • 1 csésze liszt (nálam most 1 púpos ek vaníliás protein, 1,5 ek CH csökkentett liszt, a maradék fehér tönkölyliszt)
  • 1/8 csésze négyszeres erősségű édesítő
  • 3/4 tk sütőpor
  • 1/4 tk szódabikarbóna
  • csipet só
  • 1 tojás
  • 2 ek kókuszolaj
  • 1 tk vanília kivonat/aroma vagy 1 rúd vanília
  • 1/2 tk fahéj
  • 1/2 citrom reszelt héja
  • 1 marék arany mazsola
  • 2/3 csésze író (nálam laktózmentes)
  • egy nagyobbacska alma fele megpucolva, kis kockákra vágva
  • a tetejére:
    • 1 marék mandula apróra vágva
    • 1/2 tk fahéj
    • 1/2 tk négyszeres erősségű édesítő

Elkészítés:

A tészta száraz és nedves összetevőit külön-külön elkeverjük, majd összevegyítjük. (Ez a hivatalos álláspontom, valójában én csak simán össze szoktam dobálni a leírt hozzávalók sorrendjében. 😀 ) Ha jól elkevertük, akkor sütőpapírral bélelt formába öntjük. A felaprított mandulát összekeverjük a fahéjjal és az édesítővel és megszórjuk vele a tésztánk tetejét. Előmelegített sütőben (nálam gázsütő 6-os fokozat) kb. 25 perc alatt aranybarnára sütjük.

iros-almas-fahejas-suti.@nvevi is megsütötte az írós-almás sütit és gyönyörű lett:

iros-almas

@nvevi duplázott 😀 :

iros-almas-suti

@nagyfruzsi21 is kipróbálta az írós-almás sütit. Jó hír, hogy Szafi süteményliszttel is működik a recept. 🙂 Fruzsinak nem volt otthon írója, így nagyon kreatívan fele-fele arányban kókusztejjel és tejföllel helyettesítette, próbáljátok ki úgy is. 😉

iros-almas-suti

Pihe-puha kakaós csiga kelesztés nélkül

Megszámlálhatatlan mennyiségű kakaós és egyéb ízesítésű csiga recept lelhető fel a neten, szakácskönyvekben és receptes újságokban, én pedig imádok kísérletezni velük. Ahogy a sütőben sült lekváros fánk receptjénél is írtam, a kelesztéshez általában túl türelmetlen vagyok, így történt ez tegnap is. Rám jött a süthetnék, de igazán időm nem volt rá, így kellett valami ‘gyorsan finomat’ megoldás. Csak azt sajnálom, hogy nem egy nappal korábban jutott ez eszembe, hiszen vihettem volna ilyen kakaós csigát Ágihoz, amikor vendégségbe mentünk és persze akkor sem volt időm rendesen készülni. 😀 Azért remélem, hogy az almás-fahéjas zabpelyhes muffin-nak is örültek, amit sebtében dobtam össze indulás előtt. 🙂

Kicsit elkalandoztam, szóóóval a lényeg, hogy keresgéltem kelesztés nélküli kakaós csiga recepteket és a Csak a Puffin oldalán talált recept mellett döntöttem, amin csak egy igazán picit módosítottam. 🙂

kakaos-csiga-1

Hozzávalók kb. 9 db kicsi csigához:

A tésztához:

  • 125 g zsírszegény túró/laktózmentes túró
  • 15 g négyszeres erősségű édesítő
  • 25 ml laktózmentej tej/növényi tej
  • 2 ek kókuszolaj
  • 1 tk vanília aroma/ 1 rúd vanília
  • 100 g fehér tönkölyliszt
  • 25 g hajdinaliszt
  • 4 g sütőpor (kb. negyed csomag)

A kakaós töltelékhez:

  • 1 ek kókuszolaj
  • 1 púpos evőkanál almapüré (kókuszolajjal helyettesíthető)
  • 2 ek eritrit porcukor
  • 1 ek holland kakaópor
  • 1/2 tk fahéj

A tésztához összekeverjük a túrót az édesítővel, a tejjel, a kókuszolajjal és a vaníliával, majd hozzáadjuk a sütőporral elkevert liszteket és és összegyúrjuk. A kakaós krém hozzávalóit alaposan elkeverjük, egy sűrűbb, kenhető masszát kell kapnunk. Lisztezett felületen a tésztát kb. 3-5 mm vastagságú téglalap alakra nyújtjuk és megkenjük a kakaós töltelékkel. Ha kisebb csigákat szeretnénk, akkor a hosszabb oldalán tekerjük fel, ha nagyobbakat, akkor értelemszerűen a rövidebbik végénél. 180 fokra (nálam gázsütő 5-6 fokozat között) előmelegített sütőben 15 perc alatt megsülnek.

kakaos-csiga-2

Egy nagyon fontos jó tanács így a végére: szerintem rögtön duplázzátok az adagot! 😀

@cintiaa.nagy is elkészítette a pihe-puha csiguszokat tönkölybúzaliszt és kókuszliszt keverékével. Ugye milyen csodásak? 🙂

csiga

@dori_tlk kakaós és fahéjas verzióban is elkészítette a csigákat 🙂

kakaos-csiga

Amerikai brokkoli – palacsinta

Végre-végre normális áron kapható a friss brokkoli, ezért jól be is vásároltam belőle. 🙂 Szerettem volna olyan formában elkészíteni, amilyenben még nem csináltam és valahogy eszembe jutott az amerikai palacsinta. Mondjuk ez nem meglepő, mert hát ugye én palacsintát bármikor, bármilyen formában…♥, ezt eddig minden palacsinta receptemnél kifejtettem, a Banános mini palacsinta, az Áfonyás amerikai palacsinta és a Cukkinis palacsinta esetében is. 😛  Külön öröm, hogy pont tegnap volt a palacsinta világnapja, de ez bevallom csak utólag jutott eszembe.

Eredetileg tejfölös verziót terveztem, de sütés közben valahogy bevillant a Főnix Műhely Paradicsomos cukkinipalacsinta-torony receptje és muszáj volt hasonlót készítenem. 🙂

brokkolis-amerikai-palacsinta

Hozzávalók két személyre:

A palacsintákhoz:

  • 1 fej brokkoli (500 g)
  • egy kisebb hagyma fele
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 db tojás
  • 1 csésze fehér tönkölyliszt (140 g)
  • 1,5 tk sütőpor
  • 1 csésze víz
  • 1 ek zabpehely
  • bors
  • szerecsendió
  • kókuszolaj a sütéshez

A feltéthez:

  • 2 púpos tk sűrített paradicsom
  • pici édesítő (nálam fél csipet négyszeres erősségű édesítő)
  • nagy csipet só
  • fűszerek ízlés szerint (nálam 1 tk pizza fűszerkeverék, amit még Zsófi barátnőm hozott egyenesen Szicíliából)
  • annyi víz, hogy sűrűbb szószt kapjunk
  • olasz sonka
  • füstölt sajt és parmezán

Elkészítés:

A brokkolit rózsáira szedjük és megpároljuk, majd egy aprítógépben a hagymával és fokhagymával krémesre daráljuk. Hozzáadjuk a tojást, a zabpelyhet és a fűszereket. A sütőport elkeverjük a liszttel és a vízzel felváltva adagoljuk a masszánkhoz. Egy palacsintasütőt vékonyan kikenünk kókuszolajjal és felforrósítjuk, majd palacsintánként két evőkanálnyi masszából helyes kis tenyérnyi korongokat sütünk.
Közben a sűrített paradicsomból a fűszerek és a víz hozzáadásával sűrűbb szószt keverünk ki, majd megkenjük vele a palacsintánkat. Erre mehet a sonka, esetleg egy szelet sajt is. Majd újabb réteg palacsinta, paradicsomszósz és sonka…és így tovább, amíg kedvünkre való palacsinta torony nem lesz. A tetején megszórjuk reszelt füstölt sajttal és parmezánnal, majd a sütő grill fokozatán szépen rápirítjuk a palacsintánkra.

brokkolis-amerikai-palacsinta-2

A feltét persze bármilyen lehet, én tejfölös-csirkemell sonkás-gouda sajtos verzióban is ettem, úgy is isteni volt. 🙂

Almás-fahéjas zabpelyhes muffin

Mi ♥-el nem vagyunk túl nagy muffin rajongók, mégis vannak olyan helyzetek, hogy a muffin segít ki a “bajból”. Egyszerű, gyorsan elkészül, végtelenül variálható és könnyen szállítható. Kisgyerekkel igazi főnyeremény, bátran keverheti, kanalazhatja, a mini sütőformák segítségével pedig még a piciknek is falatnyi édességet készíthetünk és a játszótérre is könnyedén magunkkal vihetjük. Na nem mintha nálunk lenne pici (vagy akár nagy) gyerek, csak próbálom az előnyeit felsorolni. 😀

Szóval, a muffin sütés apropója az volt, hogy megcsináltam a szokásos proteines granolánkat, amit én Ildi ötlete alapján mindig almaszósszal csinálok és maradt egy adag, amit el kellett használni. A maradék almaszósz amúgy sosem megy kárba, általában magában bekanalozom, esetleg pici fahéjjal és citromlével ízesítem, megszórom durvára vágott dióval, palacsintára kenem….awh, de fincsi. 🙂 Most viszont sütni is szerettem volna valamit, de se időm, se türelmem nem volt hozzá -> na pont ilyenkor remek választás a jó öreg muffin. 😛

almas-fahejas-zabpehely-muffin

Hozzávalók 12 db-hoz:

  • 1 csésze zabpehely
  • 10 g négyszeres erősségű édesítő
  • 3/4 csésze teljes kiőrlésű liszt (nálam 1 púpos ek vaníliás protein + CH csökkentett liszt)
  • 1 tk sütőpor
  • 1 tk fahéj
  • csipet só
  • 1 marék aszalt áfonya
  • néhány szem mandula
  • 1 csésze natúr almaszósz
  • 1/2 csésze laktózmentes tej/növényi tej
  • 1 db tojás
  • 1 tk vanília aroma/1 rúd vanília/ vanília esszencia
  • 4 ek kókuszolaj

Elkészítés:

Vegyünk elő két keverőtálat. Az egyikben keverjük el a mandulán kívül az összes száraz hozzávalót, a másikban pedig a nedves hozzávalókat, majd a száraz hozzávalókat öntsük a nedves hozzávalókhoz és keverjük össze. A muffin formába tegyünk papír kapszlikat vagy használjunk szilikon formát és a tésztánkat osszuk 12 részre. A muffinok tetejét szórjuk meg durvára vágott mandulával és már mehet is a sütőbe.
Előmelegített sütőben gázsütő 6-os fokozatán nálam 25 perc alatt sültek meg.

almas-fahejas-zabpelyhes-muffin-2

Persze ez egy alap – az alma miatt nedvesebb szerkezetű – muffin, bátran lehet variálni. Jól megy hozzá a dió, az étcsoki, a mazsola, vághatunk bele apró alma vagy körte kockákat is…stb.

Kávé mellé is tökéletes nasi. 😉

1 2 3 6